Korunk globális trendjei nyomasztóak... Azzal együtt, hogy a jövő talán sosem volt még ilyen bizonytalan, mint a 21. század elején, az megkockáztatható, hogy a jövőt az alábbi globális trendek fogják a leginkább meghatározni: a demográfiai robbanás és a népesség globális súlypontjának áthelyeződése; a környezet és a klíma állapota (beleértve a klimatikus menekültek várható áradatát is); az erőforrásokért folytatott verseny; a globalizáció következő szakaszának jellemzői, és végül a technológia, és az orvostudomány robbanásszerű fejlődése.
Ha a Föld népessége a jelenlegi ütemben nőne tovább, akkor 2100-ban kb. 40 milliárd ember élne a Földön, 2150-ben több mint 240 milliárd, és 2300-ban pedig már több mint 1,3 billió. Ez nyilvánvaló képtelenség, de ilyen adatokat kapunk, ha a jelen trendjeit vetítjük több száz évre előre. A lakosság számának növekedése mellett, a korösszetétele is komoly vet fel,, hiszen 300 év múlva majdnem minden második ember 60 évesnél idősebb lesz, minden hatodik pedig 80 év felett lesz, szemben a mai állapottal, amikor csak minden századik ember éri meg ezt a kort. Természetesen ez a modell nem számol egy esetleges forradalommal az orvoslásban és géntechnológiában, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság jelentős része akár megduplázza a jelenlegi várható élettartamot. Vannak persze kevésbé pesszimista előrejelzések is, amelyek azt feltételezik, hogy a világ népességének száma 10 milliárd fő környékén állandósul, és ezt a szintet 2050 környékén fogja elérni. De hatalmas kérdés, hogy miként leszünk képesek tízmilliárd embert élelmezni, ha ma hatmilliárdot sem tudunk? 1800-ban még csak egymilliárd ember élt, 2013-ban már 7 milliárdan fogjuk benépesíteni a bolygónkat, az emberiség jelenlegi napi természetes szaporulata több mint 200.000 fő. Az újszülöttek 57 százaléka Ázsiában, 26 százaléka Afrikában, 10 százaléka Amerikában, és Európában csak kb. 5 százaléka jön a világra. Az optimistább előrejelzések szerint tehát a népesség exponenciális növekedése lelassul, és meg is áll számos ok miatt, alapvetően az általánossá váló születésszabályozás és más, de más előre nehezebben jósolható tényezők, mint világjárványok, háborús konfliktusok is szerepet kaphatnak ebben. A lakosság száma mindenképpen növekedni fog, annak mértéke azonban teljesen bizonytalan, az viszont látszik, hogy bármilyen meredek is lesz a népességnövekedés, Európa relatív súlya rohamosan csökkeni fog.
A következő korszakot a fogyatkozó erőforrásokért folyó éles küzdelem fogja jellemezni. A legfontosabb erőforrás a víz. Az édesvíz legjelentősebb felhasználója a mezőgazdaság, aminek egy exponenciálisan növekvő globális népességet kell élelmiszerrel ellátnia, vagyis a világ vízigénye is exponenciálisan növekszik. Nem véletlen tehát, hogy a vizet lassan az olajjal egyenértékű biztonsági problémaként kezelik világszerte. Az előrejelzések a víz esetében is riasztóak: 2050-re a globális vízigény megduplázódik, és 2025-re háromból két embernek, mintegy 5 milliárd főnek nem jut majd elegendő ivóvíz. Sorra századnak ki a Föld legnagyobb folyói. Bolygónk legnagyobb gabonatermelői, mint Kína, India, és az Egyesült Államok is több vizet használ el földalatti vízkészleteiből, mint amennyi visszapótlódik, ennek megfelelően a talajvízszint rohamosan csökken. Ha pedig a vízhiány miatt akadályokba ütközik a gabonatermelés Kínában, akkor a kínai világpiaci importigény tovább fog nőni, ami a gabona árának globális emelkedését eredményezi komoly kihívások elé állítva a legszegényebb országokat, és éhező polgáraikat. A folyók elterelése, az intenzív vízkivétel az egyik országban komoly fejfájást okoz a másikban, ráadásul a vízhiány a feszültségekkel terhelt Közel-Keleten a legjelentősebb.
A 40 millió áldozatot követelő második világháború óta kitört kisebb háborúk, több mint 20 millió áldozatot szedtek összesen. A jelenlegi világrendben elképzelhetetlen egy a nagyhatalmak között kirobbanó fegyveres konfliktus, de a 20 millió áldozat elgondolkodtató mementó arra nézve, hogy az emberi történelem során szinte hosszabbak voltak a háborús, mint a békeidők. A második világháború után chicagói fizikusok egy csoportja elindította az Atomtudományok Bulletinje című újságot, ami arról lett híres, hogy időről-időre közzétettek benne egy órát, aminek az állása azt mutatta, hogy az emberiség milyen közel került önmaga kipusztításához. Az óramutató 1962-ben került a legközelebb a pusztulást jelentő éjfélhez. Ekkor tört ki ugyanis az orosz-amerikai rakétaválság Kuba partjainál. Robert McNamara az akkori amerikai védelmi miniszter csak jóval nyugdíjazása után mert őszintén beszélni az eseményekről. Azt mondta: „anélkül kerültünk egy hajszálnyi távolságba az atomháborúhoz, hogy ezt felfogtuk volna, semmi érdemünk nincs abban, hogy megúsztuk – Hruscsov és Kennedy legalább annyira volt szerencsés, mint bölcs.” Lehet, hogy Putyin csúnyán tud a kamerába nézni, de ma ilyen helyzetek kialakulását még az összeesküvés-elméletek legodaadóbb hívei sem tekintik reálisnak. A hidegháborúnak vége, de ez azért nem jelenti azt, hogy az összes nukleáris robbanótöltetet leszerelték: még ma is közel 30.000 darab van hadba állítva, majd’ kétharmada orosz, egy harmada amerikai színekben, de elég akár egy is rossz kezekben. A nukleáris fegyverkezési verseny a Közel-Keleten és Ázsiában a következő korszak egyik legkényesebb biztonsági kérdése lesz.
2000. és 2030. között a világ energiafelhasználása több mint másfélszeresére nő, alapvetően a fejlődő országok növekvő keresletének köszönhetően. Ázsia energiaigénye több mint kétszeresére duzzad majd addigra. Ez a hatalmas növekedés a nemzetközi erőviszonyok jelentős átrendeződésével jár majd, hiszen az energiaforrásokban gazdag országok jelentős gazdasági előnyökhöz jutnak, az importőr országoknak ezzel szemben viszont nem a jóléte, hanem a függősége fog nőni, legalábbis az energiapiacokat tekintve. Ez természetesen igaz a legtöbb európai országra is, és az Európai Unióra, mint térsége egyaránt. A világ olajfelhasználása évi 2 százalékos ütemben nő, és 2020-ban már napi 120 millió hordóval használunk már fel belőle. Ráadásul 2020-ra az olaj fele olyan országokból jön majd, amelyek belső instabilitása rendkívül nagynak tekinthető. Az energiaéhség növekedésének hatásai, főképp a széndioxid kibocsátás rendkívüli erővel hatnak környezetünkre és klímánkra. Az előrejelzések szerint 2020-ra a kibocsátás kis híján eléri az ezredfordulós szint kétszeresét.
Az egyik legfontosabb globális környezeti probléma a sokat emlegetett klímaváltozás. A statisztikák – bármennyire is sok újabban a meghamisított statisztika ezen a területen is - már most arról tanúskodnak, hogy valóban létezik felmelegedés, aminek már látszanak is az első következményei is, mint például a tengerszint-emelkedés, vagy a sivatagosodás. Az előrejelzések a felmelegedés növekedését jósolják, a következő száz év alatt 1-3,5 fokot. Ez a néhány fok éghajlati kataklizmát és az elsivatagosodó területekről északra áramló klimatikus menekültek millióinak megjelenését eredményezheti. Nem hiszem, hogy tudatosult volna a nyugati emberekben, hogy a klímaharc azt is jelenti, hogy kell mondani a távoli kontinenseken való nyaralásokról, lejjebb kell venni a fűtést és minden második fürdést ki kell majd hagyni. De talán egy technikai ugrás megint kisegít bennünket. Ahogy a szaúdi olajminiszter mondta: „A vaskor sem azért ért véget, mert a Földön elfogyott a vas.”
Számok értekezés, tudományos vagy éppen indulatos vita tárgya újabban a globalizáció. A globalizáció fogalma, és a rá való hivatkozás az 1990-es években jött igazán divatba, de még ma is sokféle értelmezése, olvasata van. A globalizáció liberális definíciója szerint az nem más, mint a gazdasági tevékenységeknek a szabad piacok általi határon átnyúló integrációja és minden, ami ezzel jár. Az államoknak egyre kevesebb szerepe van a globális világviszonyok alakításában, jóllehet számos alapvető nemzetközi játékszabályt, mint például a világkereskedelem rendszerét, vagy a nemzetközi pénzügyi rendszer kereteit még mindig a kormányok határozzák meg. A globalizáció, vagyis a politikai, kulturális és gazdasági entitások integrációja a 20. század végén gyorsult fel. A globális térképre felkerült néhány hatalmas új szereplő: beintegrálódott a globális szövetbe Kína és India. Kína elkezdte komoly tempóban kiépíteni a kapitalista gazdaságot és belépett a WTO-ba, India felhagyott a zsákutcának bizonyult önellátásra törekvő modellel. Én úgy vélem, hogy a globalizáció fogalmát úgy is meg lehet ragadni, hogy az nem más, mint a globális vagyon Nyugatról Ázsiába való áramlása. A 21. század első évtizedének végén a világrend újrarajzolása történik: a Kelet óriási helyet kérnek maguknak a csökkenő súlyú nyugati hatalmak mellett a nemzetközi porondon. A mind gazdaságilag, mind geopolitikailag némileg megroggyant Nyugat könnyen bezárkózhat a Kína, illetve Ázsia felemelkedése miatti félelmében, ami a globalizáció és egyben a nyugati liberális világrend végét jelentené.
A technológia fejlődése példa nélküli a 20. és a 21. században. A második világháború óta több felfedezés született, mint előtte összesen az emberi kultúra kialakulása kezdetétől. Elképesztő mértékben nő az emberiség információtermelése és felhasználása is. A New York Times-ban mindössze egyetlen hét alatt több információ zsúfolódik össze, mint amivel egy 18. századi ember teljes élete során találkozhatott. 2008-ban négyszer tíz a tízediken bájtnyi információ „keletkezett”, ami több mint a megelőző ötezer évben összesen. A technikai jellegű információ növekszik a leggyorsabban: minden második évben megduplázódik a mennyisége. A legmodernebb optika kábelek másodpercenként 200 millió telefonbeszélgetésnyi információt tudnak továbbítani. 2050-re állítólag egy a boltokban mindenki számára elérhető áron kapható számítógép „gondolkodási” kapacitása meg fogja haladni a teljes emberiségét. A technológia már ma is rendkívüli módon meghatározza a mindennapjainkat. Az USA-ban 2006-ban minden házasság internetes megismerkedés útján köttetett, és 2008-ban világszerte már negyedmilliárd Myspace felhasználó volt. 2006-ban még csak két és félmilliárd keresést bonyolított le a Google. 2008-ban már 31 milliárdot. Az internetes eszközök száma 1984-ban ezer darab volt, 1992-ben egymillió, 2008-ban egymilliárd. Az első sms-t 1992-ben küldték, 2008-ban már naponta többet küldenek mint a föld népességének a száma. A rádiónak még 38 év kellett, hogy egy ötvenmilliós felhasználói tábort összeverbuváljon, a tévének 13, az internetnek 4, az iPodnak 3, a Facebooknak 2. És így tovább.
Az emberiség jövője szempontjából kulcsfontosságú az orvostudomány, illetve az orvosi technológia (különös tekintettel a géntechnológiára) fejlődése, mert ennek berobbanása a fejlett világ élettartamának, vagyis öregedő tendenciája növekedéséhez vezet. Az ember mindig futni fog az örök élet elixírje után, a következő évtizedek, ha az elixírt nem is, de forradalmi változásokat mindenképpen hoznak majd magukkal.
