Az Obama kormányzat a minap fogadta el első nemzetbiztonsági stratégiáját, amely nem csak az Egyesült Államok geopolitikáját határozza majd meg, de jelentős mértékben a globális világrend sorsának alakulását is.
Az ötvenkét oldalas dokumentum egy hegemón helyzetének megszűnésével tiszta fejjel szembenéző világhatalom stratégiája. Az Egyesült Államok most fogadta el, hogy tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takarója ér és meg kell tanulnia korlátok közé szorítania ambícióit. Elismerte, hogy a felemelkedő új hatalmak korlátozni fogják a mozgásterét a közeljövő új világrendjében; felismerte a hatalmi túlterjeszkedés veszélyét, ami már annyi nagyhatalmat sodort pusztulásba vagy hanyatlásba a történelem során.
Az Obama kormányzat több konkrét kérdésben is látványosan szakít a Bush-kormányzat 2006-ban elfogadott nemzetbiztonsági stratégiájával. A legfontosabb nóvum, hogy többé már nem a terrorizmus és a “gonosz tengelye” elleni küzdelem a legfőbb rendezőelv. Az elmúlt tíz év küzdelme a globális terrorizmus ellen alapvetően kudarcnak bizonyult az USA geopolitikai pozíciója szempontjából, így elengedhetetlen, hogy az Egyesült Államok szélesebb alapokra helyezze a nemzetbiztonsági stratégiáját. Ez alapvetően azt jelenti, hogy olyan kérdések is a nemzetbiztonsági stratégia homlokterébe kerültek, mint a klímaváltozás, a nemzetközi intézmények működőképessége és az amerikai gazdaság stabilitásának garantálása. Az energiabiztonság garantálása, az oktatás és a tudomány fejlesztése csakúgy kulcskérdéssé vált, mint a költségvetési fegyelem fenntartása. Fontos újdonság még a G20 növekvő szerepének az elismerése a globális gazdasági kérdések kezelésében csakúgy, mint a kiberbűnözés kiemelt nemzetbiztonsági kockázatként való említése. Az Egyesült Államok határain belül kinevelődő terroristák, radikálisok kérdése szintén kiemelt új veszélyforrásnak számít, és az ellenük való hatékony küzdelem érdekében a helyi közösségek és a családok önvédelmi mechanizmusait szándékozza erősíteni majd a kormányzat.
Az új stratégia, ellentétben a Bush-korszakkal elismeri egy jól működő ENSZ fontosságát, de egyben az új feltörekvő hatalmakkal (Kína, India, Oroszország, Brazília) kialakítandó stabil kétoldalú kapcsolatok mellett is hitet tesz. Az új külpolitikai hívószó az okos erő (smart power), vagyis a puha erő és a kemény erő megfelelő ötvözése lesz az amerikaiak számára. Az Egyesült Államok továbbra is a legerősebb és legfontosabb hatalomnak tartja magát, de szakítani fog az erőpolitikával, illetve nagyobb hangsúlyt helyez majd a diplomáciára, a partnerkeresésre és a meggyőzésre. A demokrácia exportja, ami a Bush-éra küldetéstudatos geopolitikájának egyik vezérelve volt, szintén háttérbe fog szorulni majd. Ennek ellenére az USA kemény álláspontja fennmarad az olyan országokkal szemben, mint Irán vagy Észak-Korea, mert a legfontosabb veszélyforrásnak az USA számára továbbra is a tömegpusztító fegyverek, elsősorban a nem megfelelő kézbe kerülő atomfegyverek számítanak. Éppen ezért a 2010-es dokumentum is leszögezi, hogy az USA globális katonai felsőbbrendűsége nem csak Amerika, de az egész világ stabilitásának a záloga.
Az Obama-doktrína, amely nagy vonalaiban látszik a nemzetbiztonsági stratégiában valójában semmi meglepőt nem hozott: egy geopolitikai szerepét és főleg ambícióit szűkebbre fogó világhatalom realizmusát tükrözi. Ráadásul az Obama-Clinton páros már beiktatása óta a stratégiában ismertetett elveket követi a külpolitikájában. Az elkövetkező két-három év a doktrína gyakorlatba ültetéséről és aprópénzre váltásáról fog szólni. Ha nem következik be valami váratlan és globális hatású esemény, akkor egy realista, de globális elsőségéért továbbra is elszántan, de immár ravaszul küzdő Egyesült Államokat fog látni a világ. A váratlan globális hatású események bekövetkeztét viszont sosem lehet kizárni.
