A szingapúri származású Kishore Mahbubani nagykövet az egyik legérdekesebb intellektus az ázsiai kontinens diplomáciai testületeiből. Mer és tud is véleményt alkotni, ráadásul rengeteget ír és szerepel a médiában. Másfél évtizeddel ezelőtt óvatos nyugatkritikus és megfontolt Ázsia-támogató volt. Mára azonban véleménye radikális átalakuláson ment át: Európát teljes mértékben leírta a geopolitikából és kész tényként kezeli az ázsiai kontinens és az ázsiai értékek globális dominanciájának eljövetelét. Milyen világot vizionál a szókimondó diplomata?

Mahbubani 2009-es cikkében valamikor 2030 körül járhatunk: Ázsia már évtizedek óta lubickol a modernitásban és a jólétben. Az arab világ pedig felzárkózott hozzá: az arab országok az új modernitás és a fejlődés globális motorjai. A vezető arab egyetemek K+F költségvetése és teljesítménye a legnagyobb és az arab fiatalok a világ legoptimistább fiatal generációja. A nyugati geopolitikusok riogatása ellenére, Kína, India, Japán nem esik egymásnak mert belátja, hogy a nyugati elnyomás előtt ők egy egységes és békés ázsiai civilizáció részei voltak, és semmi szükségük a rivalizációra. Sőt az ázsiai kultúra dominálja az egész világot, a világ vezető egyetemei Indiában találhatók, nem Amerikában.

Ázsia prosperáló békéjével szemben Európa rettegésben él, megosztott és súlya rohamosan csökken a világban. Európát eluralja a muszlimutálat, pedig éppen a muszlim bevándorlók azok, akik még úgy ahogy fenntartják az elöregedő, rosszkedvű és céltalan Európa mindennapjait. Oroszország végül csatlakozik az egyre jobban rettegő EU-hoz, amelyben a politikai hatalom a London-Párizs-Berlin tengelyről áttevődik a Moszkva-Berlin tengelyre. Nagy-Britannia tökéletesen jelentéktelen ország lesz, akinek az egyetlen vigasza az lehet, hogy az EU, az ASEAN és az Afrikai Unió hivatalos nyelve az angol lesz.

Az Egyesült Államok elspanyolosodik, elnökének Fidel Castro dédunokáját választják meg, aki Latin-Amerikára és Ázsiára koncentrál majd, hivatali ideje alatt egyszer sem fog Európába utazni, mert Európa tökéletesen irreleváns lesz addigra. Ide valamelyik miniszterhelyettesét küldi majd.

A világ vezetői a valóban globális problémákra kell, hogy koncentráljanak majd, mint például globális felmelegedésre és a tengerszint emelkedésre (ami miatt a Maldív szigetcsoport és New Orleans eltűnik a Föld színéről).

Egy új ENSZ jön létre egy új Biztonsági Tanáccsal egyetemben, amelyben csak Kínának, az USA-nak és Indiának lesz korlátlan vétójoga.

A globális kultúra valóban globális lesz, a nyugati történelem- és világszemlélet dominanciája véget ér, a világ intellektuális elitje már nem csak a nyugati gondolkodókról fog beszélni, nem csak tőlük fog idézni, hanem az arab, a kínai és egyéb ázsiai kulturális eredményekről, gondolkodóról és világnézetekről is.

A világban megszűnnek az államközi háborúk és egy hatalmas aszteroida-becsapódás aztán végképp megváltoztatja a geopolitikai gondolkodásmódot és a helyi érdekekről áttevődik a hangsúly az emberiség egészének a megmentésére…

Nos, eddig a nagykövet eszmefuttatása, amely a végén valójában már a sci-fi műfajába hajlik. Rugalmasan ötvözi a geopolitikai közhelyeket a közírói fantáziával, és számos ponton a személyes elfogultság is átüt rajta. Ez egyrészt a rendkívül pozitív végkicsengésben (véget ér a globális konfliktusok kora, Ázsia felemelkedése feszültségmentes lesz), másrészt a rendkívüli módon Ázsia-központú szemléletében mutatkozik meg. Számomra nehéz például elképzelni, hogy az Ázsián belüli hatalmi átrendeződés feszültségmentes lesz, ráadásul, azt hogy ennek alapja valami eleve létező ázsiai testvériség, amit a nyugati gyarmatosítás zavart meg. Japán, Kína és India sosem voltak egy közös kultúra része, és egymás legjobb barátai sem, hogy finoman fogalmazzak. Az arab világ töretlen modernizációjáról vallott nézetei pedig minden ténynek ellentmondanak, amit a az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban tapasztalhatunk.

Forrás: http://whatmatters.mckinseydigital.com/geopolitics/the-asia-renaissance