A HVG május 19-i számában megjelent cikkemet közlöm az euró sorsáról és Magyarország euróbevezetési realitásairól.

Ha valaki arra kíváncsi, hogy lesz-e még euró öt év múlva, kérdezze a közgazdászokat. Ha arra, hogy lesz-e tíz év múlva, akkor már a politikusokhoz kell fordulnia. Azt pedig, hogy huszonöt év múlva lesz-e még közös valuta, legfeljebb a történészek sejthetik. Az euró nem gazdasági megfontolás, hanem politikai döntés eredménye, ami mögött történelmi léptékű vízió, az európai integráció eszméje húzódik.

A görög válság sokkal több egy valutaválságnál, és még a hatalmas, háromnegyed milliárdos mentőcsomag is csak tüneti kezelés. Jóllehet ez az összeg az EU éves költségvetésének ötszöröse és a görög GDP több mint kétszerese, csak a tűzoltást szolgálja: a piacok háborgásának pillanatnyi megnyugtatását, a válság tovaterjedésének megakadályozását az eurozóna gyengélkedő országaira. Ez önmagában semmit sem segít azon, hogy Görögország túlköltekező, gazdasága, társadalmi modellje versenyképtelen. Azon pedig végképp nem segít, hogy a közös pénz sok tekintetben közgazdasági nonszensz, hiszen nem csak a mögötte álló politikai intézményrendszer pehelysúlyú, de a gazdasági integrációs alapjai is hiányoznak. Az EU-nak a mai napig nincs valódi költségvetése, sem monetáris stabilizációs mechanizmusa. A közös GDP egy százalékára rúgó laboratóriumi költségvetés képtelen összeurópai szinten jelentős jövedelemátcsoportosításokat végrehajtani a különböző fejlettségi szinten és gazdasági ciklusban lévő eurózóna-tagok között. Az eurózónának nincs közös gazdaságpolitikája és a mai napig egyhangú döntés kell a közös adózási szabályok elfogadásához. A közös pénz jól funkcionált – az első súlyos válságig.

Kell-e nekünk euró – egy ilyen bizonytalan sorsú és árfolyamú valuta? A válasz határozott igen. Ezt az észtek is így gondolják, mert a görög válság kellős közepén megkapták a zöld jelzést a csatlakozásra, amit nagyon vártak már. Nem nehéz kitalálni, miért: ők is tudják, hogy Görögország sorsa az EU támogatása nélkül még annál is sokkal drámaibb lenne, mint amilyen most, a brutális megszorításokkal és zavargásokkal együtt. Hosszabb távra tekintve azonban fontos látni, hogy ha Németország nem féltené az eurót, sosem támogatná a fizetésképtelenség szélére sodródó országot tízmilliárdokkal: nincs szolidaritás, nincs európai identitás-érzet. Az önérdek, mint vezérelv most még működött, de Angela Merkel német kancellár addig nem lépett, amíg Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója meg nem győzte, hogy már messze nem egy jelentéktelen balkáni ország sorsa forog kockán, hanem a német valutáé – vagyis az euróé. Többet ilyen improvizációra nem lehet számítani.

Akarnak majd minket az eurozónában? Nos, nem fogják ezért a kezüket-lábukat törni sem Brüsszelben, sem Frankfurtban, sem a tagországokban. A görög probléma a társadalmi ethoszt érintő, mélyen gyökerező probléma. A költekező, rosszul működő államra, valamint a korrupcióban és adóelkerülésben vidáman lubickoló gazdaságra épülő görög modell gyanúsan hasonlít a legtöbb ex-kommunista országéra – „Kádár népe” sem kivétel ez alól. Görögország sosem teljesítette a 3 százalékos hiánycélt, valójában behazudta magát a klubba és a belépés után is folyamatosan meghamisította a statisztikáit. Ennél is súlyosabb, hogy sosem hajtotta végre a nagy elosztórendszerek reformját. Magyarország szintén notórius hiánykozmetikázó volt – ha nem lett volna az, már euróval fizetnénk. A közös valutát működtető szabályok, és a megszegésüket büntető szankciók súlyosabbak lesznek, magasabb lesz a kerítés, amit át kell ugrani.

A válság tanulsága az, hogy a közgazdászok meggyőzték a politikusokat, a görögöket meg kell menteni, kerül, amibe kerül, mert egy tovaterjedő fizetésképtelenségi hullám költségei térdre kényszeríthetik egész Európát. Ez azonban csak az első lépés. A következő a közös valuta mögött álló intézményrendszer gyökeres reformja lesz. Aztán el kell dönteni, hogy működhet-e a monetáris unió huzamosan politikai unió nélkül. A történészek tudják a választ: a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem. De ma még sem az európai politikai elit, sem az európai állampolgárok nem állnak készen szuverenitásuk és nemzeti identitásuk feladására. Az EU-nak viszont számot kell vetnie azzal, hogy ha megszűnik az euró, szétporladhat az Unió is.

Az euróban, sok más mellett, az a különleges, hogy megszűnhet. Ez a világ egyetlen ilyen fizetőeszköze: a rubel, a dollár, a jen legfeljebb átalakulhat, felvéve egy új nevet. Az eurót elvileg ki lehet vezetni a piacról, mindössze a korábbi tagállami valutákat kellene visszaállítani. Ez történhet tervszerűen, de akár egy gazdasági, politikai kataklizma melléktermékeként is. Biztosan lesz magyar euró, de hogy az unokám is azzal fog-e fizetni, abban már nem vagyok olyan biztos.