Joseph Nye-t a Harvard professzorát azt hiszem, nem kell bemutatni: korunk egyik legismertebb, legbefolyásosabb geopolitikai gondolkodója. Megfordult több amerikai (demokrata) kormányzatban is fontos pozíciókban, de mindenekelőtt ő az, aki a puha erő és kemény erő fogalmait világszerte meghonosította a geopolitikai fogalomtárban.  A geopolitikusok számára szinte munkaköri kötelesség, hogy időről időre elengedjék a fantáziájukat. Egy 2009-es cikkében ő is ezt tette, megpróbálta megmondani, hogy milyen lesz a világ 2040-ben.

A szingapúri származású Kishore Mahbubani nagykövet az egyik legérdekesebb intellektus az ázsiai kontinens diplomáciai testületeiből. Mer és tud is véleményt alkotni, ráadásul rengeteget ír és szerepel a médiában. Másfél évtizeddel ezelőtt óvatos nyugatkritikus és megfontolt Ázsia-támogató volt. Mára azonban véleménye radikális átalakuláson ment át: Európát teljes mértékben leírta a geopolitikából és kész tényként kezeli az ázsiai kontinens és az ázsiai értékek globális dominanciájának eljövetelét. Milyen világot vizionál a szókimondó diplomata?

Little, Brown, 2007.

Nagyszerű  és rendkívül alapos könyv arról, hogy a kínai csoda milyen ingatag alapokon áll. A könyv meggyőző ereje még kiadása után három évvel sem csökkent, pedig azóta Kína számos területen produkált lélegzetelállító dolgokat. Hutton szerint Kína nem egy kapitalista csoda, hanem egy számtalan ma még rejtett kihívással küszködő leninista korporativista rezsim, amelynek stabilitását kizárólag nyaktörő fejlődési üteme tudja garantálni. A kérdés az, hogy meddig. A másik, még ennél is fontosabb kérdés, hogy hosszútávon fenntartható-e egy stabil rendszer, amely szerves része a globális rendnek anélkül, hogy az átvenné a nyugat legfontosabb értékeit. Hutton válasza nemleges. A könyvet sokan kritizálták már egyoldalúsága és nyugatközpontúsága miatt, amiben sok igazság van. Ezzel együtt alapos és fontos könyv. Értékelés: 8/10.

Bodley Head, 2009.

A francia Moisi új megközelítésben tárgyalja a geopolitika aktuális kérdéseit és a globális fejleményeket, mégpedig az érzelmek szerepének az oldaláról. Véleménye szerint a félelem, a megalázás és a remény leginkább annyira fontos mozgatói a világpolitikai eseményeknek és trendeknek, mint a földrajzi vagy geopolitikai realitások. Véleménye szerint az ázsiai társadalmak kulturális állapotát a remény, az arab, moszlim világét a megaláztatás, a nyugatét pedig a félelem határozza meg. A nem túl vaskos és nem túl alapos könyv fő erénye a kísérlet arra, hogy megértsük egymás kultúráját, fő negatívuma viszont az, hogy egy bombasztikusnak ható koncepció alá rendelve tárgyalja a geopolitikai kilátásokat. Olvasása mindazonáltal jó szívvel ajánlott. Értékelés: 6/10.

„Kindia” – vagyis Kína és India kettősének lakossága már ma a világ teljes népességének több mint 40 százalékát teszi ki, annyit, mint az utánuk következő húsz legnépesebb ország együttvéve. Kindia gazdasági és politikai felemelkedésének jelentőségét már ma is sokan a hidegháború befejeződéséhez vagy akár a Római Birodalom megszületéséhez mérik. Még ha egyesek túlzónak tartják is ezeket a kijelentéseket, akkor is kétségtelen: az új világrendben kritikus fontosságú lesz a két óriás viszonya..

Amerikában és Európában nagyon sokan kész tényként kezelik a hanyatlást. Természetesen más egy közgazdász, egy katona, egy politikus és egy történész fókusza. A politikusok és a katonai vezetők a nyugati hatalmak geopolitikai súlyának csökkenéséről és a vetélytársak, elsősorban Kína megerősödéséről beszélnek. A közgazdászok megdöbbenve konstatálják a kínai gazdasági csodát, az üzletemberek pedig egymást taposva megpróbálják az utolsó centig kiaknázni azt. Ezek azonban csak a felszín jelenségei, illetve a világ többi részének emelkedéséhez köthető folyamatok. Nyugaton sokan valójában nem a kínai tankok és gyárak számának szaporodása miatt érzik a hanyatlást, hanem mert öregnek, csüggedtnek és versenyképtelennek érzik saját civilizációjukat. A nyugat hanyatlása fölött érzett aggodalom, illetve pánik már többször elfogta Európát. Az iszlám és a sárga veszedelem évszázados paranoia, de a válságok, háborúk ideje is előhozza a deklinációs mániát.

A terrorizmus ügyében mindenki teszi a dolgát Nyugaton: a héják lecsapnak, a galambok békülnének, a hírszerzők homlokráncolva aggódnak, a vallási fanatikusok pedig világvégét kiáltanak. A terrorizmus ugyanis nem olyan, mint a globális felmelegedés: a bombamerényletek pszichológiai hatása azonnali és sokkoló.

Mint azt az amerikai neokonzervatív Robert Kagantól megtudtuk, az amerikaiak a Marsról, az európaiak a Vénuszról származnak. Az amerikaiak kemények, harcosak, az európaiak lágyak, konfliktuskerülők. Ez a mondat alaposan befészkelte magát a közvélekedésbe, ami nyilván némi történelmi szűklátókörűségben szenved, mert nem veszi figyelembe, hogy nincs még egy kontinens, ahol annyi háború dúlt volna, mint nálunk. Hogy csak kettőt említsek, itt tört ki mindkét XX. századi világháború.

Mit mondtak, mondanak az amerikai politikusok Európáról, Európa szerepéről, jelentőségéről vagy éppen jelentéktelenségéről, Amerikához való viszonyáról? Nyilvánvaló, hogy az egykori gyarmat, majd a nyugati világ fejletlenebb, gyengébb fele, amely hol csodálattal, hol megvetve nézi a világot gyarmatosító Európát, majd a megerősödő világhatalom, amely Európát oltalmazza a szovjet birodalom fenyegetésétől, mindig különbözőképpen tekintett az öreg kontinensre.

2009 őszén a világ több pontján feltették a kérdést: ki is ez a Václav Klaus? Nos, ő az EU GDP-jének egy százalékát megtermelő, tengertől elzárt, posztkommunista ország alapvetően szimbolikus hatalommal felruházott köztársasági elnöke, aki néhány hétig izgalomban tartotta az európai politikusokat a lisszaboni szerződés ratifikálásának lebegtetésével.

There is a lot of thinking and talking about the new world order, and the multipolar versus the G-2 global model. Every global actor is trying to find its place in the 21st century world order and to redefine its identity accordingly. Samuel Huntington speaks about the geopolitics of civilizations, Dominique Moisi of the geopolitics of emotions; I’ll try to take a closer look at the geopolitics of regional “identities” and perceptions of others.